Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 64 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-64
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: József Álmos

1998. december 16.

Képes település- és tájmonográfia jelent meg, Cserey Zoltán-József Álmos Tusnádfürdő - Szent Anna tó /Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy sorozat/ című munkája háromnyelvű /magyar-román-angol/. József Álmos 158 képeslapot illesztett a könyvbe. /Sylvester Lajos. Képes monográfia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 16./

2000. január 7.

Megjelent Sepsiszentgyörgy képes története /Medium Kiadó, Sepsiszentgyörgy/, az összeállítás szerzői Cserey Zoltán történész és József Álmos tanár, mindketten kiváló helytörténészek. A könyv 470 fénykép, képes levelezőlap és írásos dokumentum segítségével mutatja be a várost. /Sepsiszentgyörgy képes története. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./

2000. február 12.

Pompás könyv jelent meg, Cserey Zoltán és József Álmos Sepsiszentgyörgy képes története /Médium Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ című munkája. A várostörténeti rész Cserey Zoltán munkája, József Álmos közel félszáz archív fotóból és régi képeslapból válogatta a nagy formátumú könyv képanyagát, és írt ezekhez tudományos értékű magyarázó szöveget. Tanulságos és figyelmeztető az is, hogy a különböző korokban miként írták át a város utcaneveit. 1920 és '40 között például egyetlen magyar utcanév sem volt Sepsiszentgyörgyön. /(Csernátoni): Sepsiszentgyörgy képes története. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 12./

2000. szeptember 8.

Városnapokat tart Tusnádfürdő önkormányzata. A rendezvénysorozat keretében szept. 8-án ünnepi önkormányzati ülés lesz, megnyitják Molnár Elemér grafikus tárlatát. Szept. 9-én kezdődik a tusnádfürdői Magyar Könyvnap, József Álmos társszerző bemutatja Tusnádfürdő monográfiáját. Fellépnek a népi zenekarok. /Tusnádfürdői városnapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./

2003. december 23.

József Álmos sepsiszentgyörgyi helytörténész-tanár Amire a levelek lehullnak /T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2003/ címmel első világháborús archív fotókból, néhány tábori postai levelezőlapból és zubbonynoteszbe jegyzett emlékekből összeállított egy karácsonyi ajándék könyvet. Romsics Ignác történész adatai szerint - Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Budapest, 1999 - az első világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia összesen 9 millió embert állított fegyverbe, közülük 3,4 milliót Magyarország és Horvátország területéről. A 9 millióból 1,1 millió esett el, csaknem 3,6 millió sebesült meg, s több mint 2 millió került hadifogságba. A magyarság ezt a csapást, egykori országa háromnegyedének elvesztését többé már nem tudta kiheverni. József Álmos könyve a magyarság pusztulásának a kezdő éveit idézte fel. /Sylvester Lajos: Csináltunk szép karácsonyfát...= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./

2004. július 9.

Az első világháborúról sok könyvet írtak, csak a magyar irodalomban olyan jeles írók, mint Somogyvári Gyula, Gyóni Géza, Kuncz Aladár vagy Markovits Rodion. József Álmos a háború igazi arcát, belsőjét próbálja felfedni nemrég megjelent kötetében (József Álmos: Mire a falevelek lehullanak... – T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2003). Dokumentumértékű korabeli leveleket, tábori levelezőlapokat, fényképeket válogatott össze. Könyvében többnyire háromszéki székely honvédek szólaltak meg levelek, tábori lapok, ritkább esetben naplószerű feljegyzések által. /Benkő Levente: Történelem belülnézetből. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./

2004. augusztus 10.

A Kovászna Megyei Könyvtár versenyképes könyvtári programot szerzett be. A program lehetővé teszi azt is, hogy a kölcsönzésre kerülő könyvek vonalkódok alapján felismerhetőek legyenek. Így augusztusra bezárt a kölcsönző, és egyelőre mintegy 60 ezer könyvre vonalkód kerül. Ebben a munkában segített egy hétig tizenegy kolozsvári egyetemi hallgató, a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-könyvtár szakáról. A hallgatók a munka mellett József Álmos helytörténész, Demeter Lajos helytörténész. előadását hallhatták. /Éltes Enikő: Volt egyszer egy könyvtáros diáktábor… = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./

2006. június 23.

Másfél évtizednek is el kellett telnie az 1989-es romániai fordulat után, hogy a megfélemlített közemberek elő merjék venni azokat a családi dokumentumokat, ereklyéket, amelyek magyarságra, kommunistaellenességre vonatkoznak. Sylvester Lajos személyes tapasztalataiból merítve mondta, hogy az 1944-es Úz-völgyi szovjet betöréssel és ennek megtorpantásával kapcsolatos új adatok az 1996-os könyve és dokumentumfilmje, valamint az évenként ismétlődő Úz-völgyi táborozások, augusztus 26-i megemlékezések hatására évtized múltán is felbukkannak. A múlt év nyarán Chicagóban a kovásznai/brassói származású Zágoni Rezső szolgáltatott az úzi eseményeket illetően perdöntő adatokat, és ma már a még élő emlékezők közül azok is elzarándokolnak az Úz-völgyébe, akik múltjuk eme szeletét annak idején nem tartották biztonságosnak a közvélemény elé tárni. József Álmos sepsiszentgyörgyi tanár, aki több sikeres könyve-kiadványa után a magyar országzászlók után kutat, még most is találkozik bizalmatlankodókkal.  /(sylvester): Múltunk téglái. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 23./

2006. december 27.

József Álmos új könyve /Országzászló-állítások Háromszéken, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006/ csak egy szelete a letűnt század első felének. Négy év cenzúrázatlan igaz története, ama négy esztendőé, melyet találóan ,,kicsi magyar világ” néven emleget ma is az idősebb generáció. A trianoni békeszerződés felülvizsgálatának, módosítási követeléseinek egyik hajtása volt a meghirdetett Országzászló Mozgalom. Ennek égisze alatt létesített különböző emlékművek a közgondolkodás befolyásolásának eszközeként a mindennapok részévé váltak.” Észak-Erdély magyar ajkú népét reménnyel töltötte el a második bécsi döntés, s a visszacsatolt területek helységeiben ereklyés országzászlók állítását szorgalmazták, most már mint az új állami lét, az újbóli együvé tartozás szimbólumát. Ennek a mozgalomnak a háromszéki eseményeit írta le a szerző, sajtótörténeti, könyvészeti anyagra támaszkodva. /Kisgyörgy Zoltán: Könyv egy szeletke históriáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 27./

2007. augusztus 17.

Székelyföld határát jelző tábla felállításával kezdődött a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója. A megyehatáron elhelyezett háromnyelvű Székelyföld-tábla avatásán Olguta Vasilescu a Nagy-Románia Párt megyei elnöke és egyik képviselője is megjelent és kijelentette, ha az RMDSZ nem őrködik a reklámpannó mellett, éjszaka leveteti a táblát embereivel. Indulatait Markó Béla RMDSZ-elnöknek kellett csitítania. Az ünnepség díszpolgári címek adományozásával folytatódott. A világtalálkozóra hazaérkezők előbb a településeik rendezvényein, majd a székek rendezvényein, végül pedig a megyei rendezvényeken vehetnek részt. Augusztus 17-én 10 órakor egyszerre kondul meg valamennyi háromszéki magyar templom harangja, jelezve, hogy megkezdődött a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója. Augusztus 16-án a sepsiszentgyörgyi Megyei Könyvtárban 12 háromszéki személyiségnek osztották ki a Pro Comitatu Covasnae díjakat. Idén a díjat dr. Boga Olivér, a kézdivásárhelyi kórház volt igazgatója, Haszmann Pál, a csernátoni tájmúzeum alapítója, Gazda József kovásznai etnográfus, Damó Gyula kisborosnyói tanító, Máthé Ferenc baróti népművelő, Kubánda Gizella nagyajtai művelődésszervező, Molnár Gizella sepsiszentgyörgyi színművész, dr. Ioana Georgescu megyeszékhelyi gyermekorvos, Niculina Tintar szociológus, a Kovászna Megyei Művelődési Központ referense, Botka László sepsiszentgyörgyi színművész, József Álmos sepsiszentgyörgyi tanár és dr. Szőcs Dániel sepsiszentgyörgyi orvos kapta. Gazda József kovásznai etnográfus elmondta, jelenleg a Szétszóratottságban. Magyarok a nagyvilágban című könyvén dolgozik, amelyhez Dél-Amerikától a skandináv országokig gyűjt adatokat. „Igyekszem átfogni a nagy magyar jelenlétek színhelyeit, sok emberrel elmondatva a sorsát, ezekből a mozaikokból megépíteni a nemzet azon részének krónikáját, amelynek valamilyen okból el kellett hagynia a szülőföldet” – mondta el. Damó Gyula tevékenységét Sylvester Lajos közíró méltatta. „A kisborosnyói tanító csodát művelt a 300 lelket számláló faluban, olyan magyar históriai és kortárs Pantheont rendezett be, amely párját ritkítja a régióban. Hihetetlen, hogy ez a kis falu Damó Gyula tanító úr vezetésével mire képes, hiszen a település lakóinak tevékenysége Rodostóig nyúlik, oda is ők küldtek cserefát, amiből székely kaput faragtak” – hangzott el. József Álmos, a Székely Mikó Kollégium matematikatanára több mint 40 éves szerteágazó munkásságával érdemelte ki a díjat. 1991-ben adta ki Sepsiszentgyörgy képeskönyvét, 1995-ben jelentette meg Fürdőélet Háromszéken című kiadványt, 1997-ben a tusnádi fürdőkről készített könyvet, ezt követően pedig Sepsiszentgyörgy képes történetével rukkolt elő. Mire a falevelek lehullnak címmel 2003-ban kiadta az első világháborús képes és írásos dokumentumokat tartalmazó könyvet, és idén jelent meg az Országzászló-állítások Háromszéken című kiadványa. Dr. Szőcs Dániel 18 éven át volt a Sepsi Református Egyházmegye főgondnoka, részt vett az Úz-völgyi háborús veteránok emlékművének felállításában. Tíz éve elnöke a Székely Mikó Kollégium véndiák-társaságának, akik felállították a Mikó Imre-szobrot, illetve 5 évig háromszéki főorvosa volt a budapesti Segítő Jobb Alapítványnak. A Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának egyik csúcspontjaként augusztus 19-én felavatják a Háromszékiek emlékparkját Maksa község határában, az Óriáspince-tetőn. A sétányon 12 stilizáltan leegyszerűsített székely kapu a 12 hónapot és stációt jelöli, a feliratokon a háromszéki települések neve szerepel. A szervezők arra számítanak, hogy az emlékpark a háromszékiek szent helye lesz. /K. Zs. : Hazavárt székelyek. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

2007. október 25.

Egyre több település készíttet bemutatkozó füzetet. Hol a falutalálkozó, hol pedig a falunapok alkalmával mutatták be ezeket, mások a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára időzítették megjelenését. Két erdővidéki község rukkolt ki hasonló kiadvánnyal: Nagyajta és Bölön, bár mindkettőről jelent meg eddig is bővebb, átfogó kiadvány. Nagyajta könnyen áttekinthető füzetben mutatja be mindazt, amit a két Ajtáról tudnia kell a látogatónak: a jeles szülöttekkel kezdik a sort, ezt követi a rövid társadalmi és néprajzi fejezet, a történelem, a földrajz, a látnivalók, a szálláslehetőségek, majd az elérhetőségek. A frissen megjelenő bölöni falufüzet fejezetei: földrajz és történelem-helytörténet, mai kultúra, épített örökség, turizmus és vendéglátás, oktatás, sport és egészségügy. Kár, hogy egyiken sem szerepel a nyomdai kivitelező és a kiadás éve, mert évtizedek múltán ezek is dokumentumértékű kiadványokká öregednek. A Sepsikőröspatakhoz tartozó Kálnok hasonló jellegű ünnepi különkiadványát József Álmos, a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium tanára, helytörténész állította össze. /Kisgyörgy Zoltán: Sokasodnak a falufüzetek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 25./

2008. február 20.

József Álmos egy kötetre való képanyagot, okmányokat, levéltári kutatások és élő visszaemlékezések alapján jelentős mennyiségű információt gyűjtött össze a háromszéki országzászló-állításokról 1940–44 között. Munkája Országzászló-állítások Háromszéken /T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006/ címen jelent meg. Az országzászlós könyv csupa tiltásos históriai mezőkről gyűjtött össze a hatvan esztendő alatt szétszóródott, félelem miatt rejtegetett és dugdosott anyagot, s ez a félelem máig sem múlt el. A könyvből megismerhető az országzászló-állítás előzményei, az avatás helye és időpontja, az avatóünnepség lefolyása és az emlékmű utóélete. Az egyes országzászló-állítás felemelő ünnepélyessége, az ,,Erdély visszatér" gondolata drámai ellentétben áll az országzászlók 1944 utáni utóéletével. A színmagyar falvakban nem csak a román hatóságok működtek, pusztítottak a helybéli magyarok közül a vezetői polcokra törő karrieristák is. Legtöbb helyen levágatták a zászlórudakat, s vörös csillagot illesztettek ennek helyére. Voltak helyek, ahol szétverték, majd az anyagát is elhordták az emlékműveknek. A kötet kockázatos, de sikeres zászlómentésekről is szól. Az 1989-es fordulat után előkerültek a már ereklyévé érdemesült zászlók, zászlórudak, zászlótartó darabok. Előpatakon a zászlót Dálnoki Sándorné rejtegette. Idős korában felfedte titkát, s 1982-ben bekövetkezett halálakor a koporsójába tették. Gelence zászlóját Bartha Imre iskolaigazgató otthoni kútjának tetőzetében rejtegette. Kézdiszárazpatakon Opra Irma párnába varrva rejtegette a zászlót. Kommandón a talapzat szövegeinek levésése ellen tiltakozókat megkínozták. Komollón a zászlótartó rudat Szentgyörgyi Béla csűrében rejtették el, a lobogót színei szerint háromba vágták, és különböző családoknál rejtették el. Lécfalván előbb az orgonában rejtették el a zászlót. Magyarhermányban üvegbe rejtették, és az istállóban a jászolban dugták el. A zászló ma is megvan. Ozsdolán paplanba varrták. Zágonban a templomtorony gombjába rejtették. A rejtekhelyet valaki elárulta. Rétyen viaszos vászonba csomagolták, s az emlékmű mögötti családi ház csűrjében rejtették el. További sorsa ismeretlen. Székelyszáldoboson a márványtáblát ládában, a zászlót jászolban rejtették el. Szárazajtán az 1944. szeptember 2-án bevonuló román katonák égették el a zászlót. Az uzoni zászló díszpárnába varrva vészelte át a nehéz időket. Ma is megvan, a református templomban őrzik. Zabolán a zászlót a katolikus templomba menekítették, ahonnan az egyik helybéli román kihozta, és elégette. A zalánpataki zászlót rongyszőnyegbe szőtték. /Sylvester Lajos: Kálváriás zászlósorsok (József Álmos új kötete) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./

2008. augusztus 28.

A napokban látott napvilágot József Álmos A Székely Mikó Kollégium képes története című munkája. A szerző az iskola alapításától a jelenkorig mutatja be a nagy hírű alma mater legfontosabb mozzanatait olyanképpen, hogy az iskolatörténet egyben kortörténet is. 1993 szeptemberében megkezdte működését ugyanabban az épületben a Református Kollégium is. /Fekete Réka: A Székely Mikó Kollégium képes története. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./

2008. október 22.

Erdély szinte minden tájáról érkező magyar iskolák kiváló diákjait, az ún. „mákvirágokat” és a „tudós tanárokat” köszöntötték és díjazták az RMPSZ vezetői a szovátai Teleki Oktatási Központban az elmúlt hétvégén. A tanulók értékes bronz, ezüst, arany és gyémánt díjakat és okleveleket vehettek át ebből az alkalomból, ugyanakkor háromnapos táborozásban volt részük Szovátán, Országh Péter magyarországi történelem tanár vezetésével, aki Erdélyben kíván tovább dolgozni. Márton Zoltán a Teleki Oktatási Központ igazgatója köszöntötte a részvevőket. Több mint ötven Mákvirág-díjat osztottak ki. Rövid szünet után a pedagógusokat jutalmazták. Burus Siklódi Botond a Tudományos Tanács elnöke ismertette az Apáczai-díj történetét, amit idén harmadszor hirdettek meg. Idén huszonegyen pályáztak erre a díjra, ezek közül választották ki a legjobbakat. Burus Siklódi Botond szerint a beérkezett pályázatok mindegyike színvonalas volt. Honismeret és helytörténeti témakörben Apáczai-díjas lett: József Álmos (Országzászló állítások Háromszéken című munkájával) Dicsérő oklevelet kapott Farkas Aladár, Fazekas Loránd és Király László. Humántudományokban Apáczai-díjat érdemelt Péter Sándor (Térszínformanevek és vízrajzi köznevek felső-háromszéki helynevekben című dolgozatával). A természettudományok kategóriában Apáczai-díjat vehetett át Kiss Sándor a Bethlen-kollégium 1972-ben végzett véndiákja (Analitikus geometriai módszerek komparatív vizsgálata című dolgozatával)., Dicsérő oklevelet kapott Bencze Mihály és Bakó Botond. Neveléstudomány-Módszertan-Pszihológia tudományokban Apáczai-díjas Szabó K. Attila (Az erdélyi tanító és óvóképzés története című dolgozatával). Az óvodai és elemi oktatás területén dicséretben részesült Szabó Imola. /(bakó): „Fontos észrevenni a lámpásokat” = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

2008. december 11.

Az iskola jövőben tartandó százötvenedik évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat előhangjaként értékelték december 10-én József Álmos A Székely Mikó Kollégium képes története /T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ című könyvét. A bemutatón zsúfolásig telt Sepsiszentgyörgyön a Mikó díszterme: vén diákok, tanárok és igazgatók, mostani iskolások vettek részt a rendezvényen. Tulit Attila a T3 Kiadó nevében úgy fogalmazott, fontosnak tartották megjelentetni ezt a dokumentumértékű könyvet, mert lehetséges, hogy pár év múlva ezek a fotók, visszaemlékezések a múlt homályába vesztek volna. A Mikó közismert matematikatanárának, gyűjtőszenvedélyéről és helytörténeti jártasságáról híres József Álmosnak mostani munkájáról Albert Ernő, a skóla egykori igazgatója beszélt. József Álmos eddig megjelent köteteiben ezer körüli dokumentumfotó jelent meg, A Székely Mikó Kollégium képes története pedig betetőzése eddigi munkáinak. /Mózes László: A Mikó képeskönyve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./

2009. február 26.

Kovászna megye új prefektusa románra cserélte a megyei névadó bizottság több magyar szakemberét. Kijelölte az utca-, illetve intézménynévadással foglalkozó megyei bizottság öt tagját: Bartók Botond művelődési főfelügyelőt, Vasile Stancu történelemtanárt, József Álmos tanárt, helytörténészt, Ioan Lacatusut, a levéltár igazgatóját és Valerii Kavrucot, a Keleti-Kárpátok Múzeumának igazgatóját. Az elmúlt négy évben József Álmos és Valerii Kavruc volt a bizottság tagja, mellettük Cserey Zoltán történész, Jancsó Árpád történelemtanár és Haszmann Pál muzeológus döntött az utcák, iskolák, közintézmények névadásáról. A jelenlegihez hasonló összetételű testület rosszindulata, helytörténeti és történelmi ismereteinek hiányossága akadályozhatja a közösségi akaratot. A 75 százalékban magyarok lakta Háromszéken az elkövetkező esztendőkben három román, más tájakról ide érkezett „szakember” dönti el, milyen nevek megfelelőek intézményeinknek, utcáinknak, a két magyar tag bármilyen érvét lesöpörhetik, többségi szavazatukkal érvényesíthetik akaratukat. /Farkas Réka: Elrománosított névadó bizottság (Tisztogat a prefektus). = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 26./

2009. május 5.

Kétnapos ünnepségsorozattal, május 8-9-én tiszteleg a nagy múltú iskola az alapítók, az egykori igazgatók, tanárok és munkájuk révén nevessé vált néhai vén diákok emléke előtt, és megszólítja mindazokat, akik diákként, vén diákként, illetve családtagjaik révén jelenleg is kötődnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumhoz. A házigazda iskola a református egyház és a társiskola Református Kollégium bevonásával tart jubileumi ünnepségsorozatot. A 150 éves sepsiszentgyörgyi református oktatás emlékéve már tavaly ősszel megkezdődött, amikor megjelent József Álmos iskolatörténeti képeskönyve, a télen majdnem minden jelenlegi mikós diák családjába eljutott a jubileumi falinaptár. Az emlékév záróakkordjaként Csutak Vilmos legendás hírű iskola- és múzeumigazgató szobrának felállítását tervezi a Székely Mikó Kollégium Alapítvány és a Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány. A hét végén két új kiadvány révén elevenítik fel az iskola történetét, az Emlékkönyv és a Jubileumi krónika. /Fekete Réka: Az iskola alapítására emlékeznek a Székely Mikó Kollégiumban (150 éves a sepsiszentgyörgyi református oktatás). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 5./

2009. szeptember 18.

József Álmos /sz. Sepsiszentgyörgy, 1941/ sepsiszentgyörgyi matematikatanár és helytörténész, több kötete jelent meg, képeslapokat, dokumentumokat gyűjt, kiállításokat szervez, előadásokat tart. Az egyetem elvégzése után rögtön a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba került, 2004-ben történt nyugdíjazásáig matematikatanár volt. Helytörténettel foglalkozott, négy könyvet írt Cserey Zoltán történész barátjával. Legalább négyezer tábori postalapot olvasott el, világháborús visszaemlékezéseket, naplókat, így született az első világháborús könyve, az Amire a falevelek lehullanak. A mikós monográfia késik, ezért összeállította az iskola képes történetét. Az Országzászló-állítás Háromszéken című könyvéhez háromszor bejárta keresztül-kasul Háromszéket, elment idős emberekhez, elsősorban nőkhöz, mert a férfiak a negyvenes években katonai szolgálatban voltak, a fronton, így az országzászló-állítás szemtanúi 1941–1943 között a nők voltak. Sepsiszentgyörgy korai történetében sok a fehér folt, mert az orosz csapatok feldúlták a megyeháza épületét és a teljes levéltárat megsemmisítették. József Álmos most tervezi, hogy az 1940-es második bécsi döntés utáni bevonulás történetét feldolgozza képi és írásos dokumentumok alapján. József Álmosnak Cserey Zoltán történésszel négy könyve jelent meg: – Sepsiszentgyörgy képes krónikája- Fürdőélet Háromszéken- Tusnádfürdő- Sepsiszentgyörgy képes története Önálló kötetei: – Mire a falevelek lehullanak- Országzászló-állítások Háromszéken- A Székely Mikó Kollégium képes története. /Bíró Blanka: A számok és a képek tudója. Interjú József Álmos sepsiszentgyörgyi matematikatanárral, helytörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./

2009. november 4.

A Sepsiszentgyörgy képes története megjelenése /1999/ óta eltelt tíz év gyűjtési és kutatómunkája eredményeképpen számos, eddig ismeretlen adat került elő. Egy újabb kiadás terjedelmében mintegy másfélszerese lehetne az 1999. évinek, azonban a kiadás számos nehézségbe, akadályba ütközik. Ezért a gyűjtés néhány részletét József Álmos közölte a lapban. A piactér a XVII. század végén Borjújáróhely néven élt a lakosság tudatában. A főteret és az utcákat akkor keresztül-kasul szelő árkokra, vízelvezető sáncokra kisebb hidakat, pallókat építettek, 1857-ben elrendelték, hogy két sáncot töltsenek be, oda fákat ültessenek. Orbán Balázs szerint ,,Szt. György vásártere egyike a Királyhágón inneni rész terjedelmesebb piaczainak, nagyságában még a kolozsvári főtért is túlszárnyaló... ” /József Álmos: A régi Sepsiszentgyörgy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

2010. augusztus 14.

Történelmi események Sepsiszentgyörgyön
Ünnepi felvonulásoknak, népgyűléseknek, tüntetéseknek, számos más rendezvénynek adott otthont a történelem folyamán a sepsiszentgyörgyi volt Városháza és a Mikó Kollégium előtti tér. Néhány ilyen eseményt mutatunk be korabeli fényképekkel.
1. A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után, szeptember 5. és 13. között a magyar hadsereg bevonult a visszacsatolt Észak-Erdélyi helységekbe. A helyőrségi csapatok bevonulására Sepsiszentgyörgyön szeptember 21-én került sor, melyek élén Szotyori Nagy Gyula altábornagy, a Mikó Kollégium volt diákja menetelt. Mögötte altorjai Kozma István ezredes ismerhető fel.
2. A Mikó Kollégium diákjainak felvonulása 1941. március 15-én.
3. Szent István-napi (augusztus 20.) felvonulás és körmenet 1942-ben.
4. A sepsiszentgyörgyi vadász- és horgászegyesület tagjainak május elsejei felvonulása az ötvenes években. A felvonulók élén Nagy József, aki még kilencvenéves korában is aktív vadász volt. Sepsiszentgyörgyön
József Álmos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. szeptember 15.

Hetven éve vonult be a magyar hadsereg Sepsiszentgyörgyre
...És felvirradt a várva várt szeptember 13. Őszi eső csepergett, de ez nem zavarta az ünnepi hangulatot. A terv szerint Szentkereszty bárónak, Séra István gárdaparancsnoknak és Ferencz Lajos ügyvédnek a megye határán kellett volna fogadnia Dálnoki Miklós Bélát, de senki sem tudta, milyen irányból fog érkezni a vezénylő tábornok.
Egy rendelkezés értelmében reggel nyolckor kezdhette meg a lakosság az épületek díszítését, miután az utolsó román katona is elhagyta a várost. Közben érkeznek a főtérre az ünneplőbe, népviseletbe öltözött városlakók, saját zászlójuk alatt vonulnak fel a különböző ipartestületek, egyesületek, tűzoltók. Megérkeznek a rendfenntartó árkosi, kőröspataki, kálnoki tűzoltók saját zenekarukkal, és kordont vonnak a felsorakozó közönség előtt, ügyelnek a rendre. Kilenc órakor adták át a román parlamenterek Sepsiszentgyörgy városát a magyar küldöttségnek. Íme, hogyan emlékezik Czikó Árpád közgazdász, akkor kisdiák, az emlékezetes percekre: ,,A sepsiszentgyörgyi kávéház ablakában — a mai színház épületében — írták alá a jegyzőkönyvet. Megjelent a magyar parlamenter kocsi fehér zászlóval. Egy tiszt ült benne… Amikor a tiszt kiszállt, ölben vitték be a kávéházba, hatalmas ünneplésben részesítették. Aztán a román parlamenter elkísérte a kocsit a város széléig. Amire visszajött a Csíki utca végéről, már az egész város piros-fehér-zöld zászlókkal volt feldíszítve, s ahogy a Csíki utca sarkán befordult, látva a kitódult tömeget, felállt — őrnagy volt —, és végig tisztelegve hagyta el a várost. Emlékezetes gesztus, a lakosság megtapsolta.” (Idézet B. Kovács Andrásnak Czíkó Árpáddal folytatott beszélgetéséből) Motorkerékpáros előőrsök jelennek meg, virágokkal halmozzák el őket, cirkálnak a főtéren, közeledik a bevonulás. Közben sorra felvonulnak a menekültek: a hétfalusi csángók, az új életet kezdeni szándékozó brassói magyarok, a regáti menekültek. Jelszavak hangzottak el… kórusban követelték vissza a dél-erdélyi városokat. Befut egy-egy kis Balilla gépkocsi, melyek egyikén sepsiszentgyörgyi származású tisztek érkeznek, köztük József Ákos alezredes, a Székely Mikó Kollégium 1916-ban érettségizett diákja, a Ludovika Akadémia végzettje… Már a délutáni órákban vagyunk, mikor megjelennek a főcsapat gépkocsiosztagai. Egy csónakos motorkerékpár érkezik, román altiszt vezeti, hajójában az itt maradt utolsó román tiszttel. A virággal teleszórt főúton érkező bevonulókat virágesővel, véget érni nem akaró éljenzéssel fogadja a lakosság. A menetoszlop meg-megáll, az emberek szorongatják a bevonulók kezét, virágcsokrokat dobálnak, adnak át… (Részlet József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című, a napokban megjelenő könyvéből) Könyvbemutató csütörtökön 18 órakor a Székely Mikó Kollégium dísztermében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. szeptember 30.

Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 4.

Így veszett el Erdélyország (Díjeső székelyföldi dokumentumfilmnek)
November 23—26. között tizenegyedik alkalommal rendezték meg Lakiteleken a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók Filmszemléjét. A szemlére 83 alkotás érkezett, amelyek közül 28 került a döntőbe. A zsűri ötszázezer forintos fődíját, a Duna Televízió különdíját, valamint a Lakiteleki Béke és Barátság Nyugdíjas Klub által javasolt különdíjat a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila Így veszett el Erdélyország című alkotása kapta.
A lakiteleki rendezvény díszvendége Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr volt, a véle folytatott szakmai beszélgetést Sára Sándor filmrendező, a Duna Televízió örökös tiszteletbeli tagja és Lezsák Sándor költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke vezette, aki a sepsiszentgyörgyi dr. Szőts Dánielnek, meglepetésére, a filmben vállalt szerepéért személyesen gratulált. Dani bácsi, a 86. életévében járó háborús veterán nem is tudott arról, hogy a Lakiteleken díjazott alkotó az Úz völgyében, Sepsiszentgyörgyön és egy baróti honvédtalálkozón folytatott beszélgetésüket készülő dokumentumfilmjében történelmi tanúságként és tanulságként hasznosítja, hisz a II. világháborút végigharcoló mikós diák több mint fél évszázada mint élete egyik legnagyobb élményét minden adódó alkalomkor fűnek-fának magyarázza. Kérdezem, hogy mi legyen élete egy másik nagy élménye, mire dedikálva átadja az általa előszavazott kötetet, József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című fotóalbumát, amely a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadónál jelent meg.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. november 19.

A lámpás-ember (Csutak Vilmos-évforduló)
Készül a szobor Petrovits István műtermében. Középen a háttérben Bocskay Vince szobrász, a zsűriző bizottság elnöke
Csutak Vilmos alakja kiesett közösségünk, Sepsiszentgyörgy történelmi tudatából. A nagy többség – talán a Mikó Kollégiumban végzetteken kívül – vagy semmit nem tud róla, vagy csak hallotta a nevét.
Ez a felismerés késztette Keresztes Lászlót, a Mikó Kollégium nyugalmazott aligazgatóját, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány kuratóriumának titkárát és Incze Sándor nyugalmazott esperest, az alapítvány elnökét, hogy a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványával közösen kezdeményezze Csutak Vilmos egész alakos szobrának felállítását az egyre szépülő városközpontban, az iskola épületének közelében. Az alapítvány ebbéli szándéka szerencsésen illeszkedik a polgármesteri hivatal minden fontosabb magyar kulturális intézmény elé tervezett szoborállítási programjába, ugyanis Antal Árpád András polgármester elképzelése az, hogy a szobrokat a kapcsolódó intézmény közelébe állítanák, s ezek mintegy őrködnének ezen intézmények szellemisége, szellemi öröksége fölött. (A képtár bejáratához állított Gyárfás Jenő már példázza a fenti elképzelést.)
Pedig "Csutak Vilmos nagy fejezetet írt... a Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum történetébe. Bár mindkét intézményt elődeitől örökölte, azokat megtartva, továbbfejlesztve hagyományozta az utána következő nemzedékekre. Mindkét intézmény magán viseli... egykori nagy hírű rektor-igazgatójának, illetve igazgató-őrének markáns kézjegyét. S bár ideje nagy részét a nevelői és igazgatói teendők vették igénybe, a történetírásban is maradandót alkotott" – olvashatjuk a Kriterion Kiadó 1993-ban megjelentetett, Csutak Vilmosnak emléket állító Közösség és művelődés című kötetének Egyed Ákos akadémikus által írt előszavában. Az egyre apadó emlékezet frissítésére elevenítsük fel Csutak Vilmos alakját, életpályáját, szerteágazó tevékenységét.
Zágon szülöttjét tanítójának biztatására az elemi osztályok elvégzése után a Székely Mikó Kollégiumba íratják. Az érettségin történelemből és latinból adott kitűnő feleletei arra késztetik az elnöklő Szádeczky Kardoss Lajost, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanárát, hogy rábeszélje a jogásznak készülő diákot elképzeléseinek megváltoztatására. Így történt, hogy 1898 őszén már a kolozsvári egyetem bölcsészkarán találjuk. Történelem-latin szakos oklevéllel a kezében 1903-tól alma materében vállal tanári állást. 1916-ban kinevezik az intézmény igazgatójává, melyet húsz éven át, 1936-ban bekövetkezett haláláig odaadással, szakértelemmel és bölcsességgel irányít. Ez az időszak egybeesett az első világháború román betörést hozó heteivel, nélkülözésekben és kilátástalanságban őrlődő utolsó hónapjaival, az 1918-as impériumváltozás elkeseredettségével, a kisebbségi oktatásra ránehezedő Anghelescu-féle oktatási törvény nemzetiségpusztító paragrafusainak alkalmazásával. Ilyen körülmények között Csutak Vilmosra hárult, hogy a hajlék nélkül maradt elemi, valamint polgári fiú- és leányiskolák tanulói előtt megnyissa a Mikó Kollégium kapuját, vállalva a túlzsúfoltság okozta nehézségeket és a felekezeti alapon való újjászervezés kivitelezését. Kezdeményezésére 1926–27-ben Kós Károly tervei alapján közadakozásból felépítették a Székely Mikó Leánygimnáziumot (ma Kós Károly Iskolaközpont), majd 1935-ben az internátust. Kós Károly az építkezésről értekezve arra a kérdésre, hogy Csutak honnan vette a szükséges pénzt, így válaszolt: "Előteremtette. A semmiből. A háromszéki székelyektől szedte össze krajcáronként. Három és fél milliót." Csutak Vilmos pedagógusi munkássága mellett a helytörténeti értékek kutatójaként vált ismertté. Kedvelt kutatási területe a kuruc kor helyi vonatkozásainak feltárása, amelyek a Háromszék felkelése a Rákóczi-szabadságharc idején, Az utolsó gyulafehérvári országgyűlés, Bujdosó kurucok Moldovában és Havasalföldön 1707–1711-ben című tanulmányok megírásához vezettek. Élete harminc éven át egybefonódik a Székely Nemzeti Múzeuméval, melynek őrévé 1908-ban nevezik ki. 1911–12-ben jelen van a múzeum új hajlékának építésénél, s berendezését tudós kollégájával, dr. László Ferenccel kezdi meg. A világháború alatt az épületet katonai kórháznak foglalták le. Az 1916. évi román betörés nem okozott kárt a gyűjteményben, hála Csutak kitűnő diplomáciai érzékének és Alexandru Tzigara Samurcaş európai gondolkodású tudós közbelépésének (a háború és a politikai változások miatt a teljes bebútorozásra csak az 1921–22. évi gyűjtés után kerülhetett sor). László 1925-ben bekövetkezett halála után az intézmény minden gondja-baja az ő vállára nehezedett. Csutaknak köszönhetően maradt az intézmény "az erdélyi magyarság egyetlen igazán élő, sőt, határozottan fejlődő kulturális intézménye... egyetlen realitása nemcsak a székely, de az egész romániai magyar kultúrának." (Sas Péter) A pénzhiány mérséklésére tett intézkedéseiről Kós Károly említett írásából idézünk ismét: "a két múzeumőri lakásba két kollégiumi tanárt költöztetett (egyik ő maga); a tanári lakbért a múzeum kapja, a múzeumkertben teniszpályát építtetett, és azt bérbe adta, a múzeumőri fizetést megtakarítja: nem ád fizetést saját magának, a múzeum szolgáját, illetve kapusát nem pénzzel fizeti, de a szuterénban lakást és műhelyt ad neki, megengedi, hogy önkéntes adományokat adjon bárki a múzeum számára." Múzeumi és tudományos munkásságának fő műve s egyben betetőzője az általa szerkesztett és 1929-ben megjelent Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára, melyben olyan ismert kutatók, a művelődés jelentős személyiségei közöltek írásokat, tanulmányokat, mint Kodály Zoltán, dr. Roska Márton, Keöpeczi Sebestyén József, Huszka József, Lyka Károly, dr. Szádetzky Kardoss Lajos, Al. Tzigara Samurcaş vagy Childe V. Gordon, akik abban az időben valamilyen vonatkozásban a Székelyfölddel és annak népeivel foglalkoztak. A múzeum építési munkálatainak történetét 1933-ban Kós Károly és a Székely Nemzeti Múzeum címmel megjelent tanulmányában tette közzé. Sokirányú munkálkodása közepette sem feledkezett meg egyházáról. Mint az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagja hosszú éveken át eredményes egyházépítő tevékenységet fejtett ki. Az erőltetett munkaütem, az állandó feszültségben élés azonban végül is felőrölte szervezetét, és 1936. május 14-én agyvérzés következtében váratlanul elhunyt. Sepsiszentgyörgy városa sem azelőtt, sem azután nem látott akkora, végtisztességre összegyűlt tömeget, mint 1936. május 16-i búcsúztatásán. A szemerjai református temetőben alussza örök álmát. A legtöbb erdélyi folyóirat és újság megemlékezett a szomorú eseményről. Már 1936 májusában Csutak Vilmos Emlékbizottság alakult öröksége ápolására. "Csutak Vilmos lámpás-ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. Amikor mások kitelepültek Erdélyből, ő itthon maradt, azokkal együtt, akik éppen hazatértek, akár Benedek Elek, vagy Kós Károly. Nemcsak Csutak Vilmos, hanem szülőfaluja, Zágon is példája annak, hogy következetességgel és kitartó munkával jelentős eredményeket lehet felmutatni" – jellemezte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szülőfalujában 2010-ben leleplezett mellszobrának avatóünnepségén. A Mikó Kollégium déli szárnya mellett felállítandó egész alakos szobra Petrovits István munkája.
A szobor avatása november 19-én lesz.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 31.

Dokumentumfilm készült a 20. századi Sepsiszentgyörgyről
Sepsiszentgyörgy öregjei szólalnak meg Az én időmben Szentgyörgy című közel 80 perces dokumentumfilmben, amelyet vasárnap délután a Tamási Áron Színház nagytermében telt ház előtt mutattak be az alkotók. Összesen tízen – köztük tanár, orvos, színművész, labdarúgó, újságíró, mérnök, építész és közgazdász – emlékeznek és vallanak a város múltjáról és személyes élményeikről.
A riportalanyok az 1910 és 1989 közötti időszakról, a rendszerváltás általuk megélt élményeiről, az akkori eseményekről, a város múlt századi életéről mesélnek a filmben. A filmet a Focus Rectus Egyesület készítette az önkormányzat megbízásából, az 550 éve város Sepsiszentgyörgy című rendezvénysorozat részeként. Damokos Csaba képzőművész, a film egyik alkotója a vasárnapi bemutatón elmondta, fontosnak tartották, hogy a hetedik művészeti ág is lerója tiszteletét a város előtt.
Az alkotók több mint ötórányi nyersanyagból dolgoztak, a filmben a városról bemutatott régi fotókat József Álmos nyugalmazott tanár és helytörténész gyűjteményéből az ő segítségével válogatták össze. A filmben felidézik többek között II. Károly román király látogatását, Szőts Dániel nyugalmazott főorvos például elmesélte: diákként azon szórakoztak, hogy a cserkészek egyenruháját utánzó „străjer” rövidnadrágban milyen vörös és szőke szőrös volt a király térde.
A magyar katonák bevonulásáról Sylvester Lajos közíró meséli, hogy amikor édesapja meghallotta a hírt, bevágta a kalapját a veteményeskertbe, és azt mondta: „érdemes gyermeket csinálni”. Sinka Mózes volt labdarúgó arra emlékszik, hogy az akkor 19 ezer lakosú kisvárosban a hétvégi mérkőzésekre 3-4 ezer szurkoló is összegyűlt. Bogdán Rajcs Zsolt nyugalmazott főorvos elmondja, miként bontották le belvárosi családi házukat a katonaság segítségével, hogy megépíthessék a kommunista szállodát.
Török Áron építész pedig éppen arról beszél, hogyan épült a szálló, a kultúrpalota vagy az Olt-híd. László Károly színművész feleleveníti, hogy 1948-ban az ismeretlen kisvárosban műkedvelők és az új rendszerben megbélyegzett, ünnepelt budapesti primadonnák is vállalták a színházalapítás kockázatát. Bordás Attila mérnök arra emlékszik, hogyan rohanta le őket a Szekuritáté, amikor 1956-ban megkoszorúzták az 1848-as emlékművet.
Őt és diáktársait több évre bebörtönözték ekkor. Petke László közgazdász nevetve meséli, hogy a kommunizmusban egyenlők lettek, ám a munkás- és tisztviselőgyerekek „egyenlőbbek” voltak, mint a parasztgyerekek vagy a földbirtokosok csemetéi. A bemutató után többen felszólaltak, és több témát is javasoltak a film folytatására, majd Antal Árpád polgármester emlékérmet nyújtott át a film alkotóinak és szereplőinek.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2012. május 7.

A város névjegye
Nagyon gazdagon illusztrált, bővített kiadása jelent meg a Cserey Zoltán–József Álmos szerzőpáros Sepsiszentgyörgy képes története című könyvének, melyet szombaton délután mutattak be a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében népes közönség előtt.
Vargha Mihály múzeum­igazgató köszöntőjében említette, a szép kiadvány a város névjegye lehet. Antal Árpád polgármester elmondta, a tavaly létrehozott Sepsiszentgyörgy Kiadó gondozásában immár a hatodik könyvet teszik le az asztalra. Csáki Árpád történész előbb a szerzőket ismertette, kiemelve, mindketten Pro Urbe-díjas polgárai a városnak, majd a kötetről beszélt. A könyv két részre tagolódik, az első, mintegy száz oldal Cserey Zoltánnak a város történetét a kezdetektől az első világháborúig felölelő történészi munkája, mely levéltári kutatásokon és szakirodalmon alapul. Oly neves, helytörténettel foglalkozó személyiségek kutatási eredményeit is felhasználta, mint Gödri Ferenc, Cs. Bogáts Dénes, Székely Zoltán és Kónya Ádám. A könyv második részében József Álmos a "fénnyel írott történelmet ragadja meg", fogalmazott Csáki Árpád, hozzátéve, a mintegy 1200 illusztráció időben 2011-ig nyújtja ki a város képes történetét.
Cserey Zoltán történész hangsúlyozta, az újrakiadást indokolja, hogy az előző megjelenés óta felnőtt egy nemzedék, s az azonosságtudat erősítéséhez hozzájárul a várostörténet ismerete. Előadásában rámutatott a várossá válás nehézségeinek történelmi hátterére, idézte Khuen-Héderváry Károly egykori miniszterelnököt, aki sze­rint a székelyek oly messze vannak, hogy mire a szavuk a fővárosba ér, már más kormány van hivatalban. József Álmos tanár, aki botcsinálta helytörténésznek nevezte magát, jelezte, könnyebb műfaj segítségével mutatja be a várostörténetet, előadásában közel félszáz olyan képet vetített ki, melyek újdonságnak szá­mítanak a kiadványban.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 17.

Háromszéki hadifoglyok a krasznojarszki fogolytáborban
Akár megfordított népvándorláshoz is hasonlítható az első világháború kezdetétől az orosz hadifogságba szállított magyar hadifoglyok tömege. Mintegy félmillióra becsüli a szakirodalom a Kijev melletti gyűjtő- és elosztótábortól Szibéria legkeletibb városáig, Vlagyivosztokig hurcolt magyar katonák számát.
A hazaitól lényegesen különböző éghajlati viszonyok, a tábori élet okozta elszigeteltség, a kezdeti tétlenség, a hazatérés teljes bizonytalansága csak néhány azon körülmények közül, melyekkel szembe kellett nézniük a foglyoknak. A nemzetközi egyezmények alapján a tisztek és a legénység ellátottsága és megítélése különbözött egymástól: amíg az előbbiek eleinte akár havi ötven rubelt is kaptak, és nem voltak munkára kötelezhetők, sőt, 1919-ig nem is dolgozhattak, addig a legénység alig kapott pénzbeli segélyt, és gyakran osztották be némi bér ellenében a hadigazdaság igényelte különböző munkálatok (út- és vasútépítés, bányászat, mezőgazdaság) elvégzésére. A tiszti táborok világa az említett közülmények következtében mind zártabbá vált, kapcsolata a külvilággal csak a legszükségesebbekre korlátozódott, a tisztek életmódjukban a hazai szokások megőrzésére törekedtek, melyeknek lényeges eleme a művelődési igények kielégítési volt. A civil élet valóságos kicsinyített mása alakult ki a táborokban: könyvtárak, újságszerkesztők, kaszinótulajdonosok, kávézósok, színészek... el egészen a pénzhamisítókig. A tisztek rendelkezésére álló szabadidő magyarázza azoknak a saját készítésű ládikáknak, sakkfiguráknak, faragott tárgyaknak, hangszereknek a létét, melyekből még ma is gyakran látni kiállításokon, hagyatékokban. A szibériai Jenyiszej folyó melletti Krasznojarszktól északkeletre volt Oroszország legnagyobb fogolytábora, melyet Vojenni Gorodoknak (katonai városka) neveztek el. A tábort 1909-ben kezdték építeni, és tíz év alatt kellett volna befejezni. Eredetileg egy gyalog hadosztály elszállásolására létesítették, de a világháború kitörése rendeltetésének megváltoztatását hozta. 1915 elején már több mint négyezer tiszti állományú foglya volt, melynek fele magyar nemzetiségű. A foglyokat számozott, emeletes téglabarakkokban, ún. pavilonokban, szükség esetén földbarakkokban helyezték el. Gábos Dénes sepsiszentgyörgyi tanító hagyatékából került elő a táborról feltételezhetően titokban készült felvétel (1. kép), ugyanis a fényképeket elkobozták, készítőjüket büntették. A 43-as számú földbarakkot egy Penicek nevezetű fogolytársa örökítette meg hadifoglyok részére nyomtatott levelezőlapon (2. kép). Különösen a tanítók szervezete volt aktív. Lapokat szerkesztettek és sokszorosítottak, színházuk volt, és az önművelés számtalan formáját használták ki. Egyed Csaba bodosi származású mérnök jóvoltából jutottam hozzá évekkel ezelőtt nagyapjának, Egyed Géza tanítónak a krasznojarszki fogolytáborra, különösen Gyóni Géza költőre vonatkozó visszaemlékezéséhez. Egyed 1915-ben esett fogságba és került Krasznojarszkba. Leírja, hogy a barakkokban a rendszeresség betartása és az ellenőrizhetőség miatt ún. priccsszakaszokat létesítettek, később azonban engedélyezték, hogy priccsekből tizenkét helyes, deszkafalú szobákat alakítsanak ki. 1916 tavaszán az 5-ös földbarakkban alakult meg a Hadifogoly Magyar Tanítók Egyesülete, melynek harmadik elnöke Egyed Géza volt. Kidolgozták az egyesület alapszabályzatát, és saját, fába faragott pecsétet készítettek. 1917-ben az egyesület 25 rubeles pályázatot hirdetett A magyar nyelv tanítása és a hazafias nevelés címmel, melyet Egyed nyert el. Elismerésként a Balatonyi József fogolytárs által készített díszes Emléklappal ajándékozták meg (3. kép). Az egyesület otthonról postán kapott és a finn fogolytársak által ajándékozott könyvekből könyvtárat létesített, melyet Gyóni Géza, az oroszországi magyar fogolyirodalom jeles költője is gyakran látogatott, közeli barátságba kerülve így Egyed Gézával is. 1964-ben rögzített visszaemlékezéseiben olvashatunk a Gyónival való találkozásairól, annak betegségéről és haláláról. Megtudjuk, hogy temetésén csak kis számú fogolytárs részvételét engedélyezték, birodalmi német evangélikus lelkész temette, sírjához fejfát állítottak. Egyed Csaba őrzi Gyóni Géza Levelek a Kálváriáról című versciklusa Hegyeken át kezdetű versének Krasznojarszkban készített és sokszorosított, a költő által Egyed Gézának ajándékozott illusztrált példányát (4. kép). József Álmos
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. február 6.

Szőts Dániel 88 éves
Sepsiszentgyörgy mindnyájunk által tisztelt és szeretett, Pro Urbe- és Pro Comitatu Covasnae-díjas, örökifjú Dani bácsija családja, barátai, világháborús bajtársai és a vitézi rend tagjainak jelenlétében az árkosi Szentkereszty-kastély nagytermében ünnepelte születésnapját.
Kopacz Attila az Árkosi Művelődési Központ igazgatói és az ARTprinter Könyvkiadó tulajdonosi minőségében köszöntötte az ünneplőket, mutatta be a szakértelemmel gondozott, igényes kivitelezésű, Múltam emlékei című, több mint háromszáz oldalas kötetet, melyben Dani bátyánk felmenőire is emlékezve, pályafutásának egyes szakaszait – gyermekkorát, a Székely Mikó Kollégiumban töltött diákéveit, a halállal is szembenéző katonaéletét, egyetemi tanulmányait, orvostudományi és közegészségügyi működését, egyházi szolgálatát – fényképekkel, dokumentumokkal gazdagon illusztrálva eleveníti fel, ugyanakkor helyet ad szeretett családja bemutatásának, a szülőföld hírnevének, nemzeti kultúránk öregbítéséért, védelméért kifejtett tevékenységének, több közéleti írásának. „Dr. Szőts Dániel nagy múltú, és kötelezettségét dicsőséggel és becsülettel viselő család sarjaként, katonák, ügyvédek, orvosok, tisztviselők sora után maga is remeket alkotott életével” – olvashatjuk György Attila sommázását a könyv előszavában. Dani bátyánk a köszöntésére megjelentek mindegyikét dedikált kötettel ajándékozta meg, és a kastély szellemének igézetében derűs nosztalgiával emlékezett arra, hogy hetven évvel ezelőtt mint karpaszományos tizedes rövid ideig itt is teljesített katonai szolgálatot. A meglepetés erejével hatott a Kopacz Attila által szervezett ünnepi kamarakoncert, melyen Robert Ciufu, a ploieşti-i Carmen Sylva Zeneiskola végzős diákja Joseph Haydn és Liszt Ferenc zongorára írt néhány művét, köztük a 2. Magyar Rapszódiát adta elő. A találkozót néhány pohár bor melletti baráti beszélgetés zárta. Kívánjuk, hogy mindnyájunk javára adjon Isten Dani bátyánknak még számos esztendőt egészségben eltölteni.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. július 6.

Szentgyörgy 1944–48 közötti története
1944 augusztusától az európai hadműveletek a szövetségesek győzelmét jósolták, ami Észak-Erdély esetében a szovjet haderő és az augusztus 23-i átállás következtében vele szövetséges román csapatok közeledését jelentette. Ennek ismeretében a magyar katonai és polgári vezetés igyekezett megszervezni a visszavonulás és kiürítés folyamatát. Elsőként a magyar köztisztviselők menekültek el, majd a szovjet csapatok augusztus 26-i Úz-völgyi áttörésének hírére a polgári lakosság menekültáradata következett.
Csak szeptember 2-án, amikor már a várostól délre eső helységek (Kökös, Uzon, Illyefalva, Előpatak) az ellenség kezére kerültek, hangzott el Sepsiszentgyörgyön Szentiványi Gábor, Háromszék főispánjának a lakossághoz szóló felhívása a menekülésre és a város kiürítésére. Háromszékről augusztus közepétől mintegy 30 000 személy vett vándorbotot a kezébe, voltak, akik biztonságukat egy közeli faluban, míg mások, akárcsak 1916-ban, Magyarországon vélték megtalálni. Ekkor csomagolták össze a Székely Nemzeti Múzeum két vagont megtöltő kincsét, s indították útnak, hogy aztán a zalaegerszegi állomáson bombatalálat semmisítse meg. A várostól délre, az Olt vonalán álló román hegyivadász hadtest egyik hadosztálya és egy orosz alakulat 8-án este vonult be Sepsiszentgyörgyre, ahol csupán egy század tartalékos és néhány német harckocsi gyenge ellenállásába ütközött. Ferencz Zoltán megyeházi levéltáros és Albert István városházi tisztviselő az itthon maradt baloldali beállítottságú lakosság képviselőjeként fogadta az érkező csapatokat és adta át a várost úgy, hogy a városháza óvóhelyén már előzetesen Albert Istvánt polgármesternek választották, aki azonban nem foglalhatta el székét, mert a mondhatni, azonnal érkező új (részben régi) román adminisztráció saját embereit nevezte ki. Népőrség alakult a rend és nyugalom fenntartására. A második bécsi döntés alkalmával elmenekült hivatalnokok, rendőrök, csendőrök tértek vissza régi beosztásukba. A polgármesteri széket néhány napra Ilie Sima foglalta el, majd visszatért Eugen Sibianu volt polgármester és Cerghi Pop Victor gyógyszerész, akit szeptember 19-én prefektusnak neveztek ki. Az ez alkalommal rendezett ünnepségen Cerghi úgy fogalmazott, hogy „meg kell semmisíteni minden fészket, amely a román nemzet létérdekeit szabotálja”. Már szeptember 10-én Sima a Kossuth Lajos utca nevének Szeptember 8. utcára való megváltoztatása engedélyezését kéri és kapja a bevonult hegyivadász hadosztály parancsnokától. „A szeptember 12-i román–szovjet fegyverszünet megállapodásai nem elégítették ki a román politikusokat, akik Benes ösztönzésére, akárcsak Csehszlovákiában, azt szerették volna, ha a magyarokra kimondják a háborús bűnösséget, minden következményével, így a kitelepítéssel együtt. Ezért lettek a batalioanele fixe, a voluntárok a megfélemlítés eszközei, hogy a magyarságot félelmében rávegyék az elmenekülésre, önként távozásra” – olvashatjuk Lipcsey Ildikó Románia és Erdély a 20. században című munkájában. Iuliu Maniu a minisztertanács szeptemberi ülésén terjesztette elő a javaslatot „a felszabadított Észak-Erdélyi területek közigazgatását irányító kormánybizottság megalakítására”. Ekkor alakultak meg a hírhedt félkatonai alakulatok, a Maniu-gárdák, melyek több héten át tartották rettegésben a magyar lakosságot. Cerghi Pop Victor is e gárda aktív tagja és támogatója. (A Gavril Olteanu Szászrégenből elmenekült ügyvéd által vezetett Maniu-gárda nevéhez fűződik a szeptember 26-i szárazajtai vérengzés.) Alexandru Petruţ frissen kinevezett ortodox lelkész 1944. október 6-án Sibianu polgármesternek címzett levelében kéri a deportált Silberstein Izsó nyomdáját és a Mikó Könyvesboltot az ortodox egyház használatába helyezni, és megnyitását engedélyezni, „hogy ezt a várost és főként annak kereskedelmét legalább részben elrománosíthassa”. Megjegyzi, hogy a könyvesbolt célja a román kultúra terjesztése lenne, és „égbekiáltó volna, ha annak bérletét egy kisebbségi vagy bármely más személy nyerné el”. A polgármester mindkét kérést elutasítja, egyrészt azzal, hogy Silberstein fia hazaérkezett, és ő veszi át a nyomdát, másrészt pedig, hogy a könyvesbolt a tanfelügyelőség kezelésébe kerül. 1944. november 14-én, főként a Maniu-gárdák garázdálkodása miatt, az erdélyi magyar lakosság veszélyeztetettségére hivatkozva a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében Vinogradov tábornok átiratában közli Sănătescu miniszterelnökkel, hogy „a Vörös Hadsereg által felszabadított Erdélyben tilos a román közigazgatás bevezetése”, és felszólították a román hatóságokat, hogy 24 óra alatt vonuljanak ki Észak-Erdélyből. Andrej J. Visinszkíj külügyi biztos indoka ekképpen hangzott: míg Romániában nem lesz egy, a rendet, a demokráciát és a nemzetiségek egyenjogúságát garantáló kormány, fenntartják az átmeneti állapotot. 1944. november 14-én tehát Észak-Erdély a szovjet katonai parancsnokság irányítása alá került – tudjuk meg Lipcsey fentebb idézett tanulmányából. Sepsiszentgyörgy katonai parancsnoka Odinkov volt.
(folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. február 19.

Útikönyvek útvesztője
Az igényesség kortünete, hogy az egyre több, Erdélyt és Székelyföldet látni akaró külföldi turista azokat a megye- és városkalauzokat keresi, amelyek helyi, lehetőleg a tágabb régióban élő szerző(k) munkái. Nos, ezek valóban hitelesnek minősülnek, ám megjelentetésüknek egyre több a főleg anyagi jellegű buktatója, s az ilyen kiadványok útvesztőjét jelenti.
Érthető, ha a Csíkban élő Pomjánek Béla, avagy a Marosvásárhelyen lakó Fodor Sándor (S) kalauzolja soraival a messziről érkezőt, a téves információnak helye nincs, s amit például Sepsiszentgyörgy városkalauzában József Álmos jegyez, nem ismer hibát. Az ország határain kívül élő szerzők útikalauzaiban viszont bántóak, bosszantóak a téves információk, tele a más szerzők műveiből való figyelmetlen, olykor a szabályokat meredeken megszegő másolással, elírással. Kálnok két műemlék jellegű templomának leírása például hibátlan, csupán a templomokat cserélte fel a szerző. Az Ojtoz-tetői Lina csárda nevéről azt feltételezték a szerzők, hogy a cégére román nyelvű, s így Gyapjú csárda (lînă) néven jelent meg! Gombamód látnak nyomdafestéket a hitelt vesztett útikalauzok, útikönyvek útvesztőjébe torkollott ez a pontosságot igénylő műfaj. Ebből kiindulva kérdeztük a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó profilját irányító Kozma Máriát: számíthatunk-e a Barangolás a Székelyföldön-sorozat – Hargita, Maros és Kovászna megyét felölelő – köteteinek felújított és bővített kiadására, amelyek, bár eddig két kiadást is megértek, de az azóta lepergett közel fél évtized változásai megújulásukat követelik. A válasz határozott igen volt – de a megújítás főleg a kiadás támogatásának függvénye – válaszolta.
A sorozat felújítását az a tény is sürgeti, hogy egy személy kivételével a három kalauz szerzői – Zsigmond Enikő, Vargyas Antal, Pomjánek Béla, Balás Árpád, Incze Árpád, dr. Jakab Sámuel, Fodor Sándor (S), miként e sorok írója, a Kovászna-kötet szerzője – nem zárkóznak el a munkától. Sajnálattal említjük, hogy a Maros megye egyik tájegységét ismertető néhai Bíró Donát már nincs az élők sorában. Örömmel vettük azonban, hogy gyerekkori emlékei okán a Sepsimagyaróshoz kötődő Fodor Sándor (S) nyugalmazott marosvásárhelyi tanár a helybeli Mentor Kiadó kérésére elkészítette Marosvásárhely felújított és bővített városkalauzát, pótolva így azt az űrt, ami a széltében-hosszában megjelenő egyoldalú, sőt, olykor szélsőséges minikalauzokat jellemzi. Fodor Sándor gyerekkora színtereiről sem feledkezett meg: 2003-ban a marosvásárhelyi Népújság mellett működő Impress Kiadó segítségével megjelentette Sepsimagyarós falufüzetét, állandó munkatársa volt a Népújság tavalyig megjelenő évkönyveinek, számos erdélyi kiadványnak.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-64




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998